A holló és az arany | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

A holló és az arany

Valóságos állatmesék
2017.03.23.
Hirdetés
profimedia-0162050534.jpg
Kép: Profimedia – Red Dot

 

Számtalan babona, hiedelem kötődik az állatokhoz, illetve számtalanszor igyekszik az ember saját jó vagy rossz tulajdonságait egy-egy állatra ráruházni, s rajta keresztül megjeleníteni. Vajon van-e közük ezeknek a valósághoz? Néha igen, néha nem, de a valóság sokszor érdekesebb, mint a mesék…

Ritka, mint a fehér holló, mondja a szólás. Persze ma már nálunk a fekete holló is ritka. Hogy akkor mik azok az erős csőrű, koromfekete madarak, amelyek télen csapatostul megszállják a várost, és ilyenkor, február tájékán már indulni készülnek hazafelé a költőhelyükre? Vetési varjak, amelyek Kelet-Magyarországról, vagy még messzebbről, a kelet-európai síkságról érkeznek hozzánk telelni. Az ő létszámuk is megfogyatkozott, de azért jóval többet látni belőlük, mint hollóból. Ma már a vetési varjú is védett madár, már csak azért is, mert fiókáinak kirepülése után elhagyott fészkei más, még ritkább madaraknak, mint például a kék vércsének vagy az erdei fülesbagolynak szolgálnak költőhelyül.

A rekedt énekes

Az igazi holló is koromfekete, de hajlottabb a csőre, álla alatt a tollak kis szakállfélét képeznek, a farktollai pedig, ha röptében látjuk, nem egyenes vonalat alkotnak, hanem középen kicsúcsosodó képet mutatnak. Ennél is feltűnőbb azonban, hogy kétszer akkora, mint a varjú – persze ez csak közelről tűnik fel, amikor a magasban látjuk repülni, akkor nem. Testhossza 60-70 centiméter, szárnyfesztávolsága másfél méter is lehet, tömege pedig 1-2 kg, vagyis nagyjából akkora, mint egy csirke. Hatalmas termetével kiérdemelte a legnagyobb énekesmadár megtisztelő címét. Ez nem vicc, a varjúféléket – s köztük a hollót – rekedt, károgó hangjuk ellenére a rendszertan az énekesmadarak közé sorolja. Nem is téved tehát olyan nagyot Aesopus rókája, amikor a hollót éneklésre akarja bírni, hogy hiúságát kihasználva kicsalja tőle a csőrében tartott sajtot. A buta madár elkárogja magát, és csőréből kiesik a sajt a ravasz róka elé.

Professzor feketében

Pedig a holló egyáltalán nem buta, sőt, egyike a legintelligensebb madaraknak! Remek a problémamegoldó-képessége, kiváló a memóriája, és fejlett a kommunikációja. A varjúfélék képesek hangokat, az emberi beszédet is utánozni. Konrad Lorenz professzor beszámol egy mesterségesen felnevelt hollóról, amely a tőle kapott hívónevet használta arra, hogy felhívja magára gazdája figyelmét: a Nobel-díjas tudós ezt úgy értékelte, hogy a madár tudatosan megpróbált az emberrel a saját nyelvén kommunikálni. A holló azon kevés állatok közé tartozik, amelyeknek feltételezhetően van fogalmuk a tárgyállandóságról, vagyis tudatában vannak annak, hogy a dolgok akkor is léteznek, ha épp nem láthatók. A hollók olykor kifigyelik egymás rejtekhelyeit, és elcsórják az elraktározott élelmet. Hogy társaikat megtévesszék, időnként csak úgy tesznek, mintha elrejtenének valamit, de végül máshova dugják.

Tetemre hívás

Irigynek mégsem mondható a holló, ha dögöt talál, értesíti a társait, és megosztozik velük a terített asztalon. Kifizetődő stratégia ez, hiszen egy-egy nagyobb állat teteme úgyis sok volna egy madárnak, ugyanakkor így kölcsönösen számíthatnak egymás „meghívására”. Gyakran követi a nagy ragadozókat, zsákmányuk maradékára pályázva, de az ember hulladéka közt is szívesen keresgél, ehető maradékok után kutatva. Mint általában a varjúfélék, a holló is vegyes táplálkozású madár, és igen alkalmazkodóképes: igazi opportunistaként azt az élelemforrást igyekszik kiaknázni, amely a legkönnyebben és a legnagyobb mennyiségben hozzáférhető. A tetemeken túl a gerinctelen állatokat – sáskákat, férgeket vagy akár épp a dögben fejlődő légynyüveket – éppúgy elfogyasztja, mint a gyümölcsöt, bogyókat vagy magvakat, és nem habozik kirabolni más madarak fészkét, akár más hollókét is.

Fényes holmik bűvöletében

A mondás tehát, mely szerint „holló a hollónak nem vájja ki a szemét”, nem teljesen állja meg a helyét – igaz, ez nem is valódi hollókról szól, hanem a hasonszőrű emberek közti összetartásra utal. A szemkivájás képzete azért kötődik a hollóhoz, mert rokonához, a szarkához hasonlóan ez a madár is vonzódik a fényes holmikhoz. Nyilván innen ered a megfigyelés, hogy ha teheti, a friss tetemet is a még csillogó szeménél kezdi meg, ahogy azt Arany János is megénekelte a hollóvá változni képes boszorkányról szóló, Vörös Rébék című balladájában. Az apró, fényes fémtárgyak sem kerülik el e madarak figyelmét, bár a közhiedelemmel ellentétben az ellopott kincseket nem a fészkükbe, hanem egyéb rejtekhelyekre, például faodvakba dugják el. Éppen a fényes tárgyak lopkodása az a tulajdonság, amelynek köszönhetően a holló kiemelt szerepet kapott a magyar kultúrában.

A posta és a holló

Míg ugyanis a hollóhoz sötét tollazata, károgó hangja és dögevő szokása miatt Európa-szerte baljós képzetek tapadnak (halál, boszorkányság stb.), addig mi, magyarok, egyik leghíresebb királyunk, Hunyadi Mátyás címermadarát tiszteljük benne, s innen származik a Corvin előnév is (corvus latinul hollót jelent). Máig homály fedi, hogyan került a madár a címerbe: a Sziléziai krónika szerint magától Mátyástól, egy másik monda szerint még apjától, az akkor még gyermek Hunyadi Jánostól ragadta el a Zsigmond királytól ajándékba kapott gyűrűt, s így került vele együtt a későbbi törökverő címerpajzsára. Itt azonban még nem ér véget a történet, ugyanis Arany János életre keltette ezt a hollót is, Mátyás anyja című versében, hogy minden lovas futárnál sebesebben kézbesítse Szilágyi Erzsébet levelét Prágában raboskodó fiának. Így lett Magyarországon egy időben a holló – a galamb helyett, a világon minden bizonnyal egyedülálló módon – a posta jelképe is.

 

Az utóbbi évtizedekben egyre több helyen fészkel újra a holló, például a Budai-hegyekben is.

A holló tollazata koromfekete, de a napfényben bizonyos szögből megvilágítva kékesnek látszik. Ezt a kék csillogást nem színanyag okozza, hanem a tollak szerkezete által előidézett fénytörés.

Edgar Allan Poe egyik leghíresebb költeményének is ő a főszereplője. Az angol, az ír és a skandináv mitológiában egyaránt fontos szerepet kap ez a madár.

Fészkét sziklás csúcsokon, kőfejtőkben rakja. Szoros kapcsolata a sziklákkal olyan névadásokat ihletett, mint a magyar Hollókőé, vagy az angliai Leicestershire-ben is található Ravenstone (szintén Hollókó) nevű falu.

Ablak rovatunkból ajánljuk még